Back to top

Aktuális hírek

Iskolánk hagyományos karácsonyváró rendezvényei közé tartoznak a közeli fővárosokban megrendezett adventi vásárok látogatása. Idén a II.SM és III.SM osztályok diákjai Budapesten jártak. Megtekintették a Szent István Bazilika előtti téren Európa egyik legszebb karácsonyi vásárát, majd meglátogatták a Kossuth Lajos téren az Országházat. Kívülről már többször megcsodálhatták a Duna-part ikonikus épületét, de most végre belülről is láthatták a magyar törvényhozás központját. Szemügyre vehették a Szent Koronát, a magyar festők gyönyörű alkotásait , a festett üvegablakokat, szobrokat. Sétálhattak a parlament díszlépcsőin, megtekintették a kupolacsarnokot, a képviselőházi üléstermet valamint az országgyűlési múzeumot is. Egy élményekkel teli nap után fáradtan tértek haza és már alig várták a másnapot, amikor is az iskola vidám karácsonyi programjával bezárul a 2025-ös év. 

19. 12. 2025

Karácsonyi hangolódásra indult az I.HA és az I.A osztály Bécsbe, az egykori monarchia fővárosába, ahol közös történelmünk számos emléke elevenedik meg. Ez volt az osztályok első közös kirándulása, amelynek során a csípős hideg ellenére is sikerült bepillantást nyerni az osztrák főváros adventi készülődésébe, miközben a város meghatározó történelmi helyszíneit is felfedezték a diákok.
A program során megtekintették a Habsburgok egykori téli és nyári rezidenciáit, a lovas szakon tanulók pedig az UNESCO szellemi kulturális örökség részét képező Spanyol Lovasiskola épülete előtt is megálltak. Különleges élményt jelentett Széchenyi István szülőházának felkeresése, valamint a karácsonyi elcsendesedést idéző pillanatok átélése a monumentális Stephansdomban.
A városnéző séta a Graben és a Kärntner Straße ünnepi kirakatai között vezetett, ahol az ízléses dekorációk teremtettek meghitt hangulatot. Útba ejtették a híres Sacher Szállót, megcsodálták az osztrák parlament impozáns épületét, majd a Városháza terén kialakított karácsonyi vásárban az ünnepi illatok, a kézműves portékák és a park interaktív elemei kínáltak kellemes időtöltést.
A nap csúcspontját kétségtelenül a Schönbrunn kastély látogatása jelentette. A Gloriette felől, a ködbe burkolózó estében is kivehetőek voltak a város fényei, a kastély udvarán pedig a díszkivilágítás és a karácsonyfa teremtett különleges látványt. A hagyományőrző vásár kínálatából minőségi kézműves termékek és osztrák ínyencségek közül válogathattak a résztvevők.
Az utazás során Kis Lívia tanárnő számos érdekes, értékes információval egészítette ki a látottakat. A diákok végül a hideg ellenére is gazdag élményekkel, ünnepi hangulatban tértek haza, lelkiekben már a karácsonyra készülődve.

17. 12. 2025
2025.december 8-án Nagyszombatban jutalmazták a 2024/2025-ös év legsikeresebb sportolóit a Nagyszombat megyei régióból. A díjazottak között volt a II.SM tanulója Nemčík Milán, aki a lisaboni kempo világbajnokságon elért második és harmadik helyének köszönhetően érdemelte ki a jutalmazást. A díjat Jozef Viskupič, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat elnöke adta át.        
  Milánnak gratulálunk!
11. 12. 2025

"A jóságról nem tudni, honnan jön. Egyszerűen itt van, és lelkünk küszöbén mosolyog. Nem védekezhetünk ellene. Akármennyire észrevétlen, vagy éppen azért, be kell engednünk őt…” — így írta Szepes Mária. Ebben a gondolatban rejlik minden, amit most érzünk: hiszünk a mesében, a csodában, a jóságban.
Advent idején várjuk az angyalokat — mégis tudjuk jól, hogy az angyalok köztünk járnak. Valójában mi magunk lehetünk azok: mert képesek vagyunk jóságot ajándékozni, szívből jövő szeretettel, figyelmességgel meglepni társainkat. Egy kedves mosoly, egy segítő szó, egy jó szándékú gesztus hihetetlen módon gyönyörűbbé teheti a mindennapokat.
Szeretnénk köszönetet mondani a kollégium diákjainak és kollégiumvezetőnknek, Méhes Renátának az édes meglepetésért. Érezhető volt, hogy a süteményekbe szívüket is belesütötték — ez a gesztus pedig több mint egy kedves apróság: valódi, példaértékű hagyományteremtés, amely összeköt bennünket, és ünneppé varázsolja a hétköznapokat.

11. 12. 2025

„Advent a várakozás ideje” – írja Pilinszky.
Ilyenkor valami láthatatlan, mégis mindent átható csodára figyelünk: a Megváltó érkezésére, a Fény újjászületésére, az Ünnep melegségére, az Együttlét örömére. A napok békésen simulnak egymásba, és lassan fénybe öltözik a lélek.

„Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (...) Tisztálkodjál belülről és kívülről.“ –emlékeztet bennünket Márai Sándor.
E gondolatok vezetnek bennünket a rohanó hétköznapokból a bensőséges ráhangolódás felé. Otthonainkat feldíszítjük, szeretettel formáljuk, ám az advent csendes várakozással teli napjait legtöbben második otthonunkban, az iskolában érezzük át. Itt minden apró kiegészítő, minden fény és dísz az ünnep közeledtét hirdeti.

Évről évre újra kitárul előttünk az aula mesés világa: a hatalmas karácsonyfánk az impozáns tér ragyogó ékessége, az adventi koszorú a várakozás csendjére tanít, a karácsonyi sarok pedig megállásra, elmélyülésre hív.

Hálás szívvel mondunk köszönetet Nagy Csápai Éva tanárnőnek és csapatának, akik nemcsak az aula varázsát teremtik meg, hanem gondoskodnak arról is, hogy már az iskola bejáratán belépve ünnepi hangulat öleljen körül bennünket. Az első pillanattól érezzük, ahogy ez a gondosan megálmodott környezet fellobbantja szívünkben a karácsony lángját, és csendesen, finoman átjárja lelkünket az ünnep ígérete.

Ugyanilyen szeretettel mondunk köszönetet Méhes Renáta kollégiumvezetőnek és csapatának, akik a régi idők karácsonyának illatát és hangulatát hozzák vissza közénk. A fenyőillatú porta, a narancskarikás, mézeskalácsos, szalmadíszes élő karácsonyfa a vidéki ünnepek meghittségét idézi. Ez a hagyományt őrző díszlet nemcsak szépséget és stílust sugároz, hanem emlékeztet arra is, milyen fontos megőrizni mindazt, ami értéket és melegséget visz az ünnepbe.

És milyen igazak Márai Sándor szavai: „Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.” Az advent pedig ennek a rendhagyó, lélekemelő varázslatnak a legszebb ideje.

 

11. 12. 2025

December 3. nem piros betűs ünnep a naptárban, ezen a napon a fogyatékkal élőket ünnepeljük. Ők azok, akik köztünk élnek, kicsit másak, mint mi, és gyakran az élet különböző területein hátrányban érzik magukat. Pedig érzékeny lelkű emberek, akik szeretetre vágynak – és akik talán még nagyobb szeretettel viszonozzák azt.
Az adventi időszak mindig erősebbre hangolja bennünk a jótékonykodás és a mások felé fordulás vágyát. Iskolánk számára ilyenkor különös öröm, hogy vendégül láthatjuk a Mentális Sérülteket Támogató Klub tagjait. Ezeken az alkalmakon új barátságok születnek, váratlan közös pontokra derül fény, és kiderül, mennyi minden köt össze bennünket.
A közös kézműveskedés, a kávézás és a beszélgetés nem csupán az ismerkedésről szól. Sokkal inkább az elfogadásról, az egymásra figyelésről, arról, hogy megérezzük: mindannyian ugyanarra vágyunk—kapcsolódásra, tiszteletre, szeretetre.
Másfajta ünnep ez. Adni szeretnénk, de igazából rengeteget kapunk. Mert néhány perc együttlét után világossá válik, mi az igazi érték: az egymás iránti tisztelet, a figyelmesség, az őszinte emberi jelenlét.
Hálás szívvel köszönöm a kedves, segítő diákok odaadó hozzáállását. Külön szeretném kiemelni Bíró Leila érzékeny és önzetlen közreműködését, aki immár több éve lelkes támogatója ennek a rendezvénynek – és iskolánk diákjaként most utoljára vett részt benne.
Köszönjük, hogy a Mikulás időt szakított ránk, és ellátogatott hozzánk. Hálásak vagyunk az édes meglepetésekért Álló Mónika tanárnőnek, valamint az attraktív és finom falatokért Földes Jolán tanárnőnek és az I. HA osztály diákjainak. Köszönjük a támogató mosolyokat, a kedves szavakat, és mindazt a szeretetet, amely ezt a napot különlegessé tette.

9. 12. 2025
Iskolánkban idén is megrendeztük az immár hagyománnyá vált koszorúkészítő versenyt, amelyre 2025. november 28-án került sor az iskola színháztermében. A tanulók már napokkal korábban izgatottan készülődtek a megmérettetésre. A verseny reggelén mindenki a szükséges eszközökkel felszerelkezve érkezett, elfoglalta a helyét, majd kétszemélyes csoportokban kezdetét vette az alkotómunka.
A dekorációk elkészítése után a diákok rendet raktak maguk után, és izgatottan várták az eredményhirdetést. Öt tanuló külön feladatként az iskola óriási adventi koszorúját is elkészítette. A zsűri tagjai között köszönthettük nyugalmazott kolléganőinket, Gáspár Julianna és Nyári Gabriella tanárnőket, valamint Rácz Molnár Szilvia virágkötőt a Liliom virágüzlet tulajdonosát Nagyabonyból.
A pontozó bizottság munkája nem volt egyszerű, mire megszülettek a végső eredmények.
Nyolc kategóriában három-három díjat osztottunk ki, valamint egy különdíjat is, így összesen 50 tanuló részesült elismerésben. Az okleveleket Szabó László igazgató úr adta át, kifejezve megbecsülését a résztvevők felé.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a dunaszerdahelyi Családi Könyvklubnak és az iskolánk mellett működő Szülői Szövetségnek az anyagi támogatást, valamint minden tanulónak és kollégának a szervezésben nyújtott segítséget.
Kellemesen elfáradva, de sok élménnyel gazdagodva várhattuk az advent első vasárnapját. Mindenkinek meghitt, örömteli karácsonyvárást kívánunk!
3. 12. 2025

2025. november 26-án került sor az angol nyelvi olimpia iskolai fordulójára, amelyen 49 diák vett részt. A verseny írásbeli és szóbeli részből állt. Az írásbeli feladatok során a tanulók hallás utáni és olvasás utáni szövegértését mértük fel, továbbá bizonyítaniuk kellett nyelvtani ismereteiket és a szókincsük gazdagságát. A szóbeli megmérettetésben képleírás és párbeszédalkotás segítségével adtak számot kommunikációs készségeikről.A verseny legeredményesebb résztvevője Bíró Bulcsú, III. A/J osztályos tanuló lett, aki iskolánkat a járási fordulón képviseli a II. D kategóriában. A második helyen Egri Tímea, III. B/S osztályos tanuló, míg a harmadik helyen Elek Laura Liliána, I. B/S osztályos tanuló végzett.

3. 12. 2025
Iskolánk tanulói a hagyományokhoz híven ebben az évben is (2025. november 29-én) részt vettek a Gábriel Polgári Társulás által -Pislákoló mécses  címmel rendezett vers- és prózamondó versenyen, amelynek a Selye János Egyetem adott otthont. A szorgalmas munka meghozta gyümölcsét! 
Kúkola Viktória -II. HA-aranysávos minősítés -2. hely
Győri Jázmin - IV .B- aranysávos minősítés 
Katona Máté - II. SM- ezüstsávos minősítés 
Fejes Kata Boglárka - I. B- bronzsávos minősítés 
Az elért eredményhez szívből gratulálunk.
 
 
3. 12. 2025

Iskolánk idén immár harmadik alkalommal szervezte meg a szlovák nyelvű helyesírási versenyt, melynek célja, hogy tanulóink játékos, ugyanakkor kihívásokkal teli módon fejlesszék nyelvi készségeiket. A verseny évről évre egyre népszerűbb, és fontos szerepet játszik abban, hogy diákjaink magabiztosabban és tudatosabban használják a szlovák nyelvet. A megmérettetés során a résztvevők különféle feladatokkal találkoztak: helyesírási tesztekkel, szövegértéssel, valamint olyan gyakorlati feladatokkal, amelyek a nyelv pontos és szabályos használatát segítették elő. A diákok nagy lelkesedéssel és fegyelmezetten dolgoztak, mi, tanárok pedig büszkén figyeltük fejlődésüket és kitartásukat. A verseny végén minden résztvevő elismerésben részesült, a legjobbak jutalmat is kaptak. A rendezvény nemcsak a tudásról szólt, hanem a közösség építéséről is. Tanárként nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy iskolánk olyan környezetet teremt, ahol a nyelvtanulás öröm és élmény lehet. Már most izgatottan várjuk a jövő évi versenyt!

Helyezéseink:

  1. hely: Csölle Tamara,  Riška Anna Vivien – II.B
  2. hely: Salanič Linda, Majoros Dániel – III.SM
  3. hely: Vass Noel, Ignaták Dorián – I.A

Gratulálunk!

 

 

 

 

27. 11. 2025
Iskolánk első évfolyamos diákjai egy érdekes és tartalmas előadáson vettek részt, ahol
a dunaszerdahelyi járási rendőrparancsnok pplk.PhDr. Katona Roland és kpt. Mgr. Végh Iveta
rendőrségi prevenciós szakember a proszociális nevelés és oktatás koordinátora
beszélgettek diákjainkkal a drogfüggőségről, a kábítószerek világáról és az
iskolai bántalmazásról. Az előadás a fiatalkorúak bűnözésének témájával foglalkozott,
alapvető információkat nyújtva a jogellenes viselkedés következményeiről, a fiatalkorúak
felelősségéről, valamint arról, hogyan kerülhetők el a kockázatos élethelyzetek. A megelőzési
célú előadás és beszélgetés nemcsak tájékoztatta a diákokat, hanem felelős és biztonságos
viselkedésre is ösztönözte őket.
Az előadás másik fő témája volt, hogy a kábítószerek fogyasztása már az egész világban óriási
méreteket öltött, s nap mint nap szedi fiatal áldozatait. Az előadás célja az volt, hogy a
fiatalok – akik gyakran találkozhatnak kockázatos szituációkkal – tisztában legyenek azzal,
milyen súlyos következményekkel járhat akár egy alkalmi drogfogyasztás is. Az előadó
hangsúlyozta: a kábítószer birtoklása, fogyasztása vagy terjesztése már csekély mennyiség
esetén is bűncselekménynek minősül, amely rendőrségi intézkedéseket, büntetőeljárást, sőt,
akár szabadságvesztést is vonhat maga után. Nagyon sokan azért nyúlnak a drogokhoz, mert
így akarnak népszerűbbek lenni. Nagyon sok fiatal azonban nemcsak a pénzével, hanem az
életével is fizethet érte.
A diákok többek között megismerhették a jelenleg használt kábítószerek jellemzőit, azok
testi és lelki hatásait. A drog ugyanis betegség, súlyos testi, lelki probléma, amelyből
segítség nélkül már képtelen kilépni a belesodródott fiatal. Az előadás végén a tanulók
feltehették a témával kapcsolatban felmerülő kérdéseiket, így egy őszinte beszélgetés
alakult ki. A beszélgetés célja nem az elrettentés, hanem az edukáció – hogy a fiatalok
felelősségteljes döntéseket hozhassanak a jövőben.
Köszönjük az érdekes előadást, s bízunk a további sikeres együttműködésben!
18. 11. 2025

2025. november 11-én iskolánk II.B és II.SM osztálya ellátogatott a Csaplár Benedek Városi Művelődési központba, ahol a Generáció Táncműhely legújabb, látványos táncszínházi előadását tekinthette meg.
A produkció Madách Imre: Az ember tragédiája című művének tizenegyedik színéből merített ihletet, és egy modern kori utazásra hívta a nézőket. Az előadás során a diákok olyan fontos kérdésekkel találkozhattak, mint az emberi lét dilemmái, a hatalom és az irányítás viszonya, valamint az élet értelmének keresése. A darab elgondolkodtató módon hívta fel a figyelmet arra, hogy érdemes újraértékelnünk saját szerepünket és  helyünket a világban.

14. 11. 2025

Oldalak