Back to top

Mediális megjelenés

Dunaszerdahelyen rendezték meg a járás középiskoláinak kézilabda-bajnokságát a lányok kategóriájában.
Február 4-én rendezték meg Naszvadon a Nyugat-szlovákiai karate szövetség nyílt bajnokságát. A versenyen résztvevő 272 senior és ifi közül nem hiányoztak a dunaszerdahelyi IPPON karate klub karatékái sem.
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnázium diákjai annak a dalnak, ill. versnek a történetéről, gondolatvilágáról emlékeztek meg, amelyet előbb ismerünk, éneklünk, és csak később értjük meg gondolatvilágát – ez pedig a magyar himnusz.
Igazán sikeres évet tudhat maga mögött a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola, hiszen intézményük tizennégy kritériumot figyelembe véve, legfőképp a gyakorlati oktatás színvonala és a szakközépiskola munkaadók körében való megítélése alapján Nagyszombat megye legjobbjaként végzett az Állami Szakképzési Intézet rangsorolásban, melyet 2016-ban hoztak nyilvánosságra.
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Sportgimnáziumban immáron hagyománnyá vált, hogy az elsős diákok, a gólyák felavatását a karácsonyvárással és óévbúcsúztatással kötik össze a szervezők.
A köszöntő szavak után a Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnázium diákjainak verses-zenés összeállítását hallgathatták meg az összegyűltek, majd Dunaszerdahely város ajándékát adta át alpolgármester úr a gyerekeknek.
Kedden került sor a Nagyszombat megye Év sportolója díjátadóra, amelyre a Ján Palárik Színházban került sor.
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnázium hetedik alkalommal rendezte meg az Igazgatói Kupáért elnevezett nemzetközi futsaltornát.
Harmadik alkalommal rendezték meg a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Sportgimnáziumban adventi koszorúkészítő versenyt. A kreativitást, szépérzéket igénylő megmérettetés egyre népszerűbb az iskolában.
Harmadik alkalommal rendezték meg a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Sportgimnáziumban adventi koszorúkészítő-versenyt. 
Nyílt napot tartottak pénteken a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Sportgimnáziumban.
Hét óra alatt lezajlott 2016. október 7-én Dunaszerdahelyen a dél-szlovákiai alapiskolások 3. Diákolimpiája. Látványos megnyitó után öt sportágban folytak a küzdelmek: asztaliteniszeztek, atletizáltak, kézilabdáztak, futballoztak és sakkoztak a diákok.

Oldalak