December 3. nem piros betűs ünnep a naptárban, ezen a napon a fogyatékkal élőket ünnepeljük. Ők azok, akik köztünk élnek, kicsit másak, mint mi, és gyakran az élet különböző területein hátrányban érzik magukat. Pedig érzékeny lelkű emberek, akik szeretetre vágynak – és akik talán még nagyobb szeretettel viszonozzák azt.
Az adventi időszak mindig erősebbre hangolja bennünk a jótékonykodás és a mások felé fordulás vágyát. Iskolánk számára ilyenkor különös öröm, hogy vendégül láthatjuk a Mentális Sérülteket Támogató Klub tagjait. Ezeken az alkalmakon új barátságok születnek, váratlan közös pontokra derül fény, és kiderül, mennyi minden köt össze bennünket.
A közös kézműveskedés, a kávézás és a beszélgetés nem csupán az ismerkedésről szól. Sokkal inkább az elfogadásról, az egymásra figyelésről, arról, hogy megérezzük: mindannyian ugyanarra vágyunk—kapcsolódásra, tiszteletre, szeretetre.
Másfajta ünnep ez. Adni szeretnénk, de igazából rengeteget kapunk. Mert néhány perc együttlét után világossá válik, mi az igazi érték: az egymás iránti tisztelet, a figyelmesség, az őszinte emberi jelenlét.
Hálás szívvel köszönöm a kedves, segítő diákok odaadó hozzáállását. Külön szeretném kiemelni Bíró Leila érzékeny és önzetlen közreműködését, aki immár több éve lelkes támogatója ennek a rendezvénynek – és iskolánk diákjaként most utoljára vett részt benne.
Köszönjük, hogy a Mikulás időt szakított ránk, és ellátogatott hozzánk. Hálásak vagyunk az édes meglepetésekért Álló Mónika tanárnőnek, valamint az attraktív és finom falatokért Földes Jolán tanárnőnek és az I. HA osztály diákjainak. Köszönjük a támogató mosolyokat, a kedves szavakat, és mindazt a szeretetet, amely ezt a napot különlegessé tette.
Diákélet
2025. november 11-én iskolánk II.B és II.SM osztálya ellátogatott a Csaplár Benedek Városi Művelődési központba, ahol a Generáció Táncműhely legújabb, látványos táncszínházi előadását tekinthette meg.
A produkció Madách Imre: Az ember tragédiája című művének tizenegyedik színéből merített ihletet, és egy modern kori utazásra hívta a nézőket. Az előadás során a diákok olyan fontos kérdésekkel találkozhattak, mint az emberi lét dilemmái, a hatalom és az irányítás viszonya, valamint az élet értelmének keresése. A darab elgondolkodtató módon hívta fel a figyelmet arra, hogy érdemes újraértékelnünk saját szerepünket és helyünket a világban.
A Diáktanács által szervezett Halloween-nap egyik legkedvesebb programja a „Csokit vagy csalok” kezdeményezés volt, amikor jelmezbe öltözött diákjaink bejárták az iskolát, hogy édességet gyűjtsenek a Speciális Óvoda, Speciális Alapiskola és Készségfejlesztő Iskola tanulói számára.
Technikai okok miatt csak ma adhattuk át az ajándékokat, de annál nagyobb volt az öröm: felejthetetlen élmény volt látni a gyerekek arcán a boldogságot és meghatottságot.
Szívből köszönjük minden diáknak, aki részvételével, figyelmességével és jó szándékával hozzájárult ehhez a megható és nemes akcióhoz – együtt ismét bebizonyítottuk, hogy a közösségünk ereje a jószívűségben rejlik.
2025. október 13-án iskolánkban egy angol nyelvű színházi előadásra került sor, amelyet a The Bear Theatre amatőr angol színháztársulat adott elő Show Full of Lies címmel. Az előadás különböző helyzeteken keresztül mutatta be a hazugság különféle formáit. A diákokat interaktív módon bevonták a történetbe: elmondhatták a véleményüket, és megoszthatták, mit tennének az adott szituációban. Az előadás második fele komolyabb témát érintett, a manipuláció szerepét és hatását az emberek befolyásolásában.
2025. június 24-én az I.SM osztàly tanulói egy izgalmas csónaktúrán vettek részt a Kis-Dunàn. Lehetősègünk volt megcsodàlni a Kis-Duna növèny- ès àllatvilàgàt, a napsütötte termèszetet. A programban szerepelt fürdőzés a tallósi tavon, sportjàtèkok, röplabdázás. Az osztálykirándulás végig nagyon jó hangulatban zajlott, a diákok elfáradva, de élményekkel gazdagodva tértek haza.
A „Ballag már a vén diák” jól ismert dallamára idén 68 diák búcsúzott szeretett iskolájától, ahol összesen négy, illetve öt évet töltöttek.
Az ünnepi alkalomhoz méltón feldíszített tantermekben, az utolsó osztályfőnöki órát követően megszólalt a csengő – ezúttal utoljára –, és a ballagók elsőként tanáraiktól búcsúztak.
„Szeretnénk elmondani azt, hogy az itt töltött év alatt bár kétségbe vontunk néhány szabályt – ma már értjük, hogy értünk volt, nekünk akartak jót.
Szeretnénk megfogalmazni, hogy bár néha fohászkodtunk azért, hogy valamilyen módon elmaradjon egy-két tanítási óra, vagy kapjunk egy rendkívüli igazgatói szabadnapot – mi valóban szerettünk ide járni. Örültünk, hogy egy jónevű intézmény diákjai lehettünk. Annak ellenére, hogy megpróbáltunk mindenféle fondorlatos úton-módon néha a tudás elől menekülni, mi nagyra értékeljük az itt tanító tanárok tudását, odaadását, lelkesedését. minden alkalommal, amikor már múlt időben beszélünk szeretett középiskolánkról. Rengeteg hasznos tudást kaptunk Önöktől, megannyi önzetlen segítséget, megszámlálhatatlan biztató mosolyt. Hálával tartozunk Önöknek. Az iskola igazgatóságának pedig köszönjük, hogy egy jól működő, gondosan szervezett, igényes szellemiségű intézményben tanulhattunk, ahol a szakmai tudás átadása és a barátságos légkör egyaránt fontos volt.” – mondta a végzősök nevében Szalacsi Rebeka.
Ezt követően a ballagók végigjárták az iskola jól ismert folyosóit, elbúcsúztak diáktársaiktól, tanáraiktól, osztálytermeiktől. Az ezt követő ünnepély az iskola aulájában méltó lezárása volt középiskolai tanulmányaiknak.
A hagyományokhoz híven az érettségizők egy szimbolikus stafétát adtak át az alsóbb évfolyamosoknak, jelezve: az iskola szellemisége, értékrendje tovább él a következő generációkban is.
Az ünnepség zárásaként az iskola igazgatója inspiráló szavakkal búcsúzott a végzősöktől, akikre már a jövő héten életük első nagy megmérettetése, az érettségi vár:
„Kedves Ballagó Diákok! Előttetek a jövő. Egy jövő, amelyet ti fogtok alakítani – gondolataitokkal, döntéseitekkel, értékeitekkel. Azt kívánom, hogy legyen bátorságotok szeretni, dolgozni, hinni – legyen erőtök kitartani a nehézségekben, és alázatotok örülni a sikereknek. Vigyétek magatokkal az otthonotok, a közösségetek, az iskolátok értékeit – és ne feledjétek: a nyelv, a kultúra, a közös emlékezet megtartása nem más, mint szolgálat. A mi közös szolgálatunk. Legyetek a felvidéki magyar közösség hűséges tagjai, és legyetek méltó részei az európai népek családjának.”
2025.április 29-én iskolánk tanulói egész napos tanulmányi kiránduláson vettek részt, amely során több jelentős kulturális helyszínt is felkerestek. A program első állomása Tatabányán volt, ahol megtekintették a turulmadár legnagyobb szoborváltozatát. A monumentális emlékmű Magyarország egyik legismertebb nemzeti jelképe, amely a Gerecse-hegység peremén található, impozáns természeti környezetben. A résztvevők megismerkedhettek a szobor történetével, elhelyezkedésével és szimbolikus jelentésével is. A délelőtti program után a csoport Budapestre utazott, ahol a Petőfi Irodalmi Múzeumban több izgalmas, interaktív kiállítást tekintettek meg és láthatták a Landerer nyomda egykori, 1848-as nyomdagépét is. A diákok először a „Szép világ – divat és kultúra a reformkori Budapesten” című tárlatot járták végig, amely korabeli öltözködési és társadalmi szokásokat mutatott be. Ezt követte a „A halandóság törékeny arcai” című kiállítás, amely kortárs portrékon keresztül mutatta be az írók személyesebb oldalát. A „A tárgyak társasága” kiállítás az írók által gyűjtött tárgyak világát tárta a látogatók elé, míg a „Halálom esetén elégetendő” című összeállítás naplórészleteken keresztül adott képet a szerzők belső világáról. A múzeumlátogatás zárásaként a résztvevők a „Költő lenni vagy nem lenni” című állandó Petőfi-kiállítást tekintették meg. A nap zárásaként az Örkény Színházban tekintették meg Örkény István Tóték című drámáját. Az előadást neves színészek – többek között Csuja Imre és Pogány Judit – szereplésével vitték színre. A nagyszerű előadás, a nem mindennapi színházi élmény méltó lezárása volt a nap kulturális programjainak.
Mint mindig, most is nagy örömmel ünnepeltük meg a magyar költészet napját, megemlékezve az ezen a napon született, világirodalmi jelentőségű alkotókról: József Attila születésének 120., valamint Márai Sándor születésének 125. évfordulójáról. Bár az ünneplés helyszíne ezúttal is az iskola színházterme volt, a költészetet most mégis egy kicsit más térbe helyeztük – oda, ami nélkül, ahogyan Márai Sándor is mondja, nincs irodalom: a kávéházba.
Tíz tehetséges diák – Bíró Leila, Bíró Bulcsú, Győri Vivien, Benedek Arabella, Egri Tímea, Dudás Lia, Navrátil Alexa, Hodossy Zoltán, Kúkola Viktória és Tóth Ádám – segítségével megelevenedett öt legendás budapesti irodalmi törzshely: a forradalmi szellemiségű Pilvax, a polgári eleganciát képviselő Japán kávéház, a ragyogó New York, a Nyugat nemzedékének egyik központja, a Centrál, valamint Karinthy Frigyes és Böhm Aranka ikonikus Hadikja. Öröm volt az irodalmat, a költészetet egy újabb aspektusból megmutatni. Köszönjük a szereplők odaadó hozzáállását. Köszönjük, hogy velünk együtt ünnepeltétek a magyar költészetet!












