Back to top

Aktuális hírek

Kedves Diákok!

Történelmi tanévet zárunk ma. A közelmúltban nem volt még olyan időszak, hogy a diákok csaknem hét hónapon keresztül nem az iskolapadban tanultak. Mindannyiunk örömére a kedvező járványügyi helyzetnek  köszönhetően májustól újraindult a tantermi oktatás. Büszkék vagyunk Rátok, hogy rugalmasan vettétek az akadályokat,  és szorgalmatok, igyekezetetek a körülmények ellenére sem lankadt, így pedagóguskollégáim áldozatkész munkája nem maradt eredmény nélkül. Vigyázzatok magatokra a nyári szünet alatt! Mindnyájatoknak kellemes pihenést, vidám vakációt kívánok. Szeptemberben találkozunk. J

Szabó László, igazgató

2. 7. 2021

Evezés, pancsolás, sütkérezés és barnulás várt ránk 2021.június 24-én Vajkán. A középfokú Sportiskola 1.SG tanulójaiként keltünk útra, hogy meghódítsuk a vajkai Duna-ágakat és elsajátítsuk az evezés alapjait. Izgalmas csónaktúrának néztünk elébe s az idő is kegyes volt hozzánk. A négyórás evezés után jólesett a finom gulyás és a hideg üditő! Elfáradva bár, de büszkén hazatértünk. De jó, hogy megtanultunk evezni is

30. 6. 2021

Evezés, pancsolás, sütkérezés és barnulás várt ránk 2021.június 24-én Vajkán. A középfokú Sportiskola I.SG tanulójaiként keltünk útra, hogy meghódítsuk a vajkai Duna-ágakat és elsajátítsuk az evezés alapjait. Izgalmas csónaktúrának néztünk elébe s az idő is kegyes volt hozzánk. A négyórás evezés után jólesett a finom gulyás és a hideg üditő! Elfáradva bár, de büszkén hazatértünk. De jó, hogy megtanultunk evezni is

30. 6. 2021

2021.06.28-án  büntetőrúgó és célbarúgó versenyre került sor, melyen a Középfokú Sportiskola elsős és másodikos diákjai vettek részt.  A  célbarúgó versenyt Botló László, a büntetőpárharcot Karika Kristofer nyerte meg.   A legjobb kapusnak Németh Attila  és Csörgö Márk bizonyult.

A győzteseknek gratulálunk!

30. 6. 2021

A II. SG osztály tanulói június 23-án csónaktúrán vettek részt a vajkai Duna-ágakon.  A túra az evezés rejtelmeibe való bevezetéssel kezdődött, megismerkedtünk az útvonallal majd vízre szálltunk. A nagy meleg ellenére a víz hűsítő volt. Megismerkedtünk Kis-Csallóköz növény- és állatvilágával. A túránkat rövid fürdőzés szakította meg a Vajkai tavon. Az evezés közben mindenki nagyon megéhezett. Mire kikötöttünk, már várt minket a finom gulyás. Az ebéd után a vajkai focipályán töltöttünk el egy ki időt, ahol a sportoló fiúk és lányok focival és napozással zárták a kirándulást. Élményekkel gazdagon tért a kis csapat haza.

24. 6. 2021

Kiállításon járt az I. SG osztály.

23. 6. 2021
A IV.SG osztály diákjai átvették az érettségi bizonyítványokat. Gratulálunk és a további tanulmányaitokhoz sok sikert kívánunk!
16. 6. 2021
Iskolánk igazgatósága minden évben díjazza azokat a diákokat, akik a négy, ill. öt év alatt jó eredményeket értek el, sikeresek és aktívak voltak. A hagyományokhoz híven idén is átadásra került a Pro Schola-díj, melyet Fekete  Gábor IV.SG osztályos tanuló a négy év alatt nyújtott kiváló sporteredményeiért kapott.

Könyvjutalomban a következő diákok részesültek:

Varga Nikolett –  jó tanulmányi eredményeiért és aktív munkájáért

Ollé Anna – jó tanulmányi eredményeiért

Pavlovič Róbert  –  jó tanulmányi eredményeiért

Szeghy Márk –  jó tanulmányi eredményeiért

Bögi Ferenc –  a sportban elért eredményeiért

18. 5. 2021

„Ballag már a vén diák..“ – ma újra felcsendült ez a dal iskolánkban.  Legutóbb két éve hallottuk ezeket a dallamokat. Örültünk, hogy bár csak szimbolikusan, de mégis megtarthattuk ezt az ünnepséget, sok szerencsét kívánhattunk Nektek. Igaz, hiányoztak a színpompás csokrok, a büszke szülők, hozzátartozók, a kedves barátok.  Mosolyotokat is csak elképzeltük, kimaradt a kézfogás, a bátorító ölelés. Büszkék vagyunk Rátok, hogy az elmúlt  nehéz időszakot – a közel tíz hónapnyi digitális oktatást - rugalmasan és talpraesetten abszolváltátok. A nagybetűs Élet már elkezdődött számotokra... Ehhez kívánunk Mindannyiótoknak kitartást, sok sikert és jó egészséget! Vigyázzatok magatokra!

18. 5. 2021

„Ballag már a vén diák..“ – ma újra felcsendült ez a dal iskolánkban.  Legutóbb két éve hallottuk ezeket a dallamokat. Örültünk, hogy bár csak szimbolikusan, de mégis megtarthattuk ezt az ünnepséget, sok szerencsét kívánhattunk Nektek. Igaz, hiányoztak a színpompás csokrok, a büszke szülők, hozzátartozók, a kedves barátok.  Mosolyotokat is csak elképzeltük, kimaradt a kézfogás, a bátorító ölelés. Büszkék vagyunk Rátok, hogy az elmúlt  nehéz időszakot – a közel tíz hónapnyi digitális oktatást - rugalmasan és talpraesetten abszolváltátok. A nagybetűs Élet már elkezdődött számotokra... Ehhez kívánunk Mindannyiótoknak kitartást, sok sikert és jó egészséget! Vigyázzatok magatokra!

18. 5. 2021

A Középfokú Sportiskola 17-éves tanulója Pénzes Mónika a HC DAC  játékosa a szlovák női kézilabda – válogatott VB selejtező mérkőzésén Szerbia ellen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen fiatal kora ellenére nem ijedt meg a lehetőségtől, és három helyzetből három gólt lőtt.

Mónika teljesítményéhez gratulálunk!!!

22. 4. 2021

Oldalak