Back to top

Aktuális hírek

Tisztelt Szülők! Kedves kilencedikes Diákok!

A Közös Igazgatású Iskola (Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola)

2023. november 15-én és december 7-én  9,00 órától

                               NYITOTT NAPOT tart.

Bejelentkezni  a 031/552 45 00 telefonszámon, vagy az alábbi online táblázat kitöltésével lehet!

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1ZeU_FcFczMHgyY0zQgpuM8q94VuRU0hN/edit?usp=sharing_eil_m&rtpof=true&sd=true&ts=636e1cfe

Szeretettel várjuk Önöket.

 

2. 11. 2023
Az őszi zápor cseppet sem rontotta el kedvünket, amikor megérkeztünk a Komáromi Jókai
Színházba. Az épület belterének stílusa és ikonikus berendezése szinte természetszerűen
vonzza a tekintetet. Habár az előadásért és az élményért megyünk oda, az egész
atmoszféra, az emberek, az érzelmek mind-mind csak közelebb hoznak minket a
színházhoz. A színészek, Molnár Ferenc, A Pál utcai fiúk című regénye alapján íródott
musicalt adták elő.Egyértelművé tették számunkra, hogy színjátszásra születtek. Mindenki,
aki aznap odalépett a reflektorok elé és játszott, táncolt meg persze énekelt, hatalmas
tehetségnek számít .Remélem lesz szerencsénk látni más előadásokon is. A szerepeikbe
beleélve magukat, annyi érzelmet hoztak felszínre, amennyi igazán megteremti a színház
felé irányuló figyelmet. Ráadásul a színházi effektusok és a díszlet is kiváló volt. A színek, a
fények, a háttér, a kellékek, tökéletes összhangba illesztettek minden apró részletet. Hogyan
lehetne átszellemülni még jobban, ha nem zenével? A betétdalok alatt mindenki teljesen
beleélte magát az előadásba, mintha ott lenne a grundon . A történet könnyfakasztó vége
jogosan hatotta meg a közönség nagy részét, amire számítani lehetett. Mi sajnos nem
készültünk fel eléggé, tekintve, hogy túl hamar elfogyott a zsebkendőnk.
Boldogok voltunk, hogy részesei lehettünk iskolatársunk, Németh Levente szereplésének,
aki Weis bőrébe bújva megcsillogtatta tehetségét . Gratulálunk Levi!
Köszönjük az élményt!
Egri Tímea, I.B
2. 11. 2023

2023. október 19-én zajlott Komáromban ,az erődben,a Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesület termeiben a Trombita harsog, dob pereg...című történelmi vetélkedő ,amelyen iskolánk tanulói is részt vettek. 

A színvonalas versenyen országos 2. helyezést ért el Almási Emma, Bíró Lelia, Verbó Boglárka - II. A/FJK- alkotta csapat.
A szintén fontos 4. helyezést Balogh Nóra, Győry Jázmin, Tóth Angelika-II.B/SM- csapata tudhatta magáénak.
Köszönjük az élményt és a lehetőséget!
25. 10. 2023

Az irodalom menő! Olvasni jó! – vallják egyre többen az iskolánkban.

Bár intézményünk elsősorban a szakmai képzésre, ill. a sporttevékenységekre helyezi a hangsúlyt, diákjaink  - a magyartanárok legnagyobb örömére -  számos irodalmi megmérettetésen, szavalóversenyen vesznek részt. 
Tavaly 8 országos  és 2 megyei  fordulón való  sikeres szereplést tudhattunk magunkénak.
A háromfordulós Legere Irodalmi Verseny, melynek helyszíne a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, az egyik legkedveltebb vetélkedők közé tartozik. Sokadik éve vagyunk tagjai az ún. Legere-családnak. 
 
Az idei háromfős csapatunkat, az „Alföldieket“ Kürthy Réka (II.SM), Győri Vivien (IV.D), Tóth Ádám  (III.D) alkotják.
Október 18-án zajlott a verseny első fordulója. A házi olvásmányhoz, azaz Petőfi A helység kalapácsa c. elbeszélő költeményéhez kapcsolódó feladatsort kellett a versenyzőknek  a helyszínen megoldaniuk, miközben a felkészítő tanárok Fenyő D. György  Petőfi – az unalomig ismert költő? c. módszertani foglalkozásán vehettek részt. A délelőtt második felében Németh Zoltán, a Varsói Egyetem professzora adott elő. A téma Petőfi és a kortárs irodalom volt. Az érdekfeszítő és rendkívül lebilincselő előadás anyaga képezi majd a következő forduló tesztkérdéseinek egy részét.

Diákjaink nagyszerűen érezték magukat az első fordulón. Nagy öröm volt továbbá az egyetem épületében egykori diákjainkkal, egykori „legerésekkel“ találkozni.

November 7-én és december 8-án  utazik  ismételten Nyitrára az Alföldiek csapata, és Petőfi Sándor valamint Madách Imre alkotásait elolvasva igyekeznek majd derekasan helytállni.

Hajrá Alföldiek!

 
 
19. 10. 2023

2023.10.03-án a Középfokú Sportiskola diákjai részére osztályok közötti bajnokságra került sor labdarúgásban, röplabdában, kosárlabdában egy sportnap keretén belül. Mindegyik sportágban kiélezett, szoros, színvonalas mérkőzések voltak. 

Eredmények: 

Labdarúgás 1. hely-IV.SM, 2.hely-II.SM, 3.hely, 4.hely-IV.SG, 5. hely-I.SM B csapata,6.hely-I.SM A csapata 

Röplabda 1.hely-III.SM, 2.hely-II.SM, 3.hely-IV.SG, IV.SM 

Kosárlabda  1.hely-III.SM, 2.hely-IV.SG, 3.hely-II.SM, 4.hely-I.SM, 5.hely-IV.SM 

5. 10. 2023
Október 3-án az iskolánk diákjai egy angol nyelvű színházi előadáson vettek részt, melyet a prágai
székhelyű The Bear Educational Theatre színészei adtak elő. Az angol történelem bizonyos korszakait
mutatták be érdekes, humoros és egyben interaktív módon. A színdarab alatt a diákok elmélyítették
a történelmi ismereteiket és egyben gyakorolták az angol tudásukat. Az előadás I. Jakab angol király
uralkodásától kezdődően sorakoztatta fel az angol történelem legjelentősebb eseményeit és
kulcsszereplőit. Bemutatták a brit birodalom terjeszkedését, a trafalgari csatát, valamint Winston
Churchill szerepét a brit és világtörténelemben.
5. 10. 2023

Az iskolánk mellett működő Pro Schola et Vita Polgári Társulás 2001 őszén alakult meg. Célja az iskola tanulóinak támogatása. A társulás anyagi eszközeit az adófizetők adótámogatásából, valamint ajándékozásból tudja biztosítani. A polgári társulás félévente 50€-val támogatja az intézmény 10 legeredményesebb tanulóját.
A motivációs ösztöndíj odaítélésének feltételeit, pontrendszerét az igazgatóság és a diáktanács közösen dolgozta ki. Minden tanuló meghatározott számú pontot kap az adott félévben elért tanulmányi előmeneteléért, az iskolai, járási, kerületi és országos versenyeken való részvételért és helyezésekért. Továbbá pontot ér az iskolai és iskolán kívüli rendezvényeken való szereplés, a diáktanácsban való aktív szervezői munka is.

3. 10. 2023

Nyelvi sokszínűség és kreativitás jellemezte 2023. szeptember 26-án a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola osztálytermeit és folyosóit. A nyelvek európai napja alkalmából, a hagyományokhoz híven, idén is megrendezték a számos tanulási kompetenciát igénylő, a diákok körében rendkívül népszerű vetélkedőt.

A nap első felében az európai országok tipikus ismertetőjegyeit igyekeztek a lehető legegyedibb módon egy plakát megalkotásával prezentálni.

Az esemény legjobban várt pontja ezúttal is a standok elkészítése volt. Szlovákia, Magyarország, Németország, Ausztria és Anglia egy-egy szelete elevenedett meg az alkalmi bemutatóhelyszínekké változott folyosón. A diákok többsége az általuk tanult szakirányzat, azaz a turizmus, a gasztronómia, a sport, illetve az agrárgazdálkodás felől közelítette meg az adott országot, de akadtak olyanok is, akik az irodalom vagy a képzőművészet nagyjait helyezték előtérbe.

A nyelvi délelőtt második felében a tanulóknak az iskolában tanult nyelvekkel kapcsolatos furfangos feladatokat kellett minél gyorsabban megoldaniuk. A magyar, szlovák, angol és német feladatsor tartalmazott puzzle-t, keresztrejtvényt, országismereti kvízt, sőt még versírással is meg kellett próbálkozniuk a versenyzőknek.

Éberséget és gyors észjárást igényeltek az ezt követő szövegértési feladatok is. Bűnügyi oknyomozók, adatfeldolgozók bőrébe kellett bújniuk ahhoz, hogy az elolvasott szövegekhez kapott trükkös kérdéseket meg tudják oldani.

A nyelvi logikai feladványok után, levezetésképpen egy angol film került levetítésre. Zárásként a látott történethez kapcsolódó kérdésekre kellett a válaszokat elküldeni.

A diákok egy izgalmas, kihívásokkal teli napot tudhattak magukénak. Nem mindennapi közösségi élményben volt részük, hiszen együttműködve, egymást segítve kellett tudásukat egy másfajta élethelyzetben felhasználni. Nemcsak a nyelvi kompetenciáikról tettek tanúbizonyságot, hanem szervezőkészségükről, innovatív gondolkodásmódjukról, digitális jártasságukról és megfelelő időgazdálkodási képességükről is.

A rendezvény sikeressége ezúttal elsősorban az arcokra csalt mosolyokban, a csillogó szempárokon felvillanó „heuréka-érzésben“, egy-egy elcsípett „megcsináltuk-gesztusban“, de legfőképp az egész nap folyamán az iskola falain belül érezhető konstans „örömérzésben“ volt mérhető.

2. 10. 2023
Tisztelt Szülők, kedves Diákok!
A tanévnyitó ünnepség 2023. szeptember 4-én az alábbiak szerint kerül megrendezésre:
-az első évfolyam számára 9:00 órai kezdettel az iskola színháztermében, melyet szülői értekezletek követnek az osztálytermekben
-a felsőbb évfolyamok számára technikai okok miatt 10:00 órai kezdettel az osztálytermekben
Belépés az iskolába a kollégium /nagy parkoló/ felől.
Mindenkit szeretettel várunk!
30. 8. 2023
A 2022/2023-as tanév végén iskolánk hat tanára vonul nyugdíjba.
Gyurcsík Mária (40 évnyi iskolánkban elvégzett pedagógiai munka)
Mikóczy Tibor (41 évnyi iskolánkban elvégzett pedagógiai munka)
Gáspár Julianna (34 évnyi iskolánkban elvégzett pedagógiai munka)
Kulcsár Tibor – (39 év iskolánkban elvégzett pedagógia munka)
Bajza Ilona – (33 év iskolánkban elvégzett pedagógia munka)
Ónodi Attila (12 év iskolánkban elvégzett pedagógia munka)
Köszönjük fáradhatatlan munkájukat, odaadó lelkesedésüket. Boldog, örömteli nyugdíjaséveket és jó egészséget kívánunk mindannyiuknak.
4. 7. 2023

2023.06.22-én az I.SM tanulói osztálykirándulás keretén belül egy izgalmas  csónaktúrán vettek részt Vajkán. A programban szerepelt fürdőzés  a vajkai tavon,  szalonna, szafaládé, pácolt csirkehús sütése nyílt lángon, röplabdázás, horgászás. Az osztálykirándulás végig  nagyon jó hangulatban zajlott, a diákok elfáradva, de élményekkel gazdagodva tértek haza. 

28. 6. 2023

Oldalak