Back to top

Szép Magyar Beszéd

Iskoláinkban 2014. március 6-án került megrendezésre a Szép Magyar Beszédverseny iskolai fordulója. A verseny első részében az otthonról hozott szöveg, vagyis az ismert anyag előadására került sor. Ebben a részben még érezhető volt a feszültség a tizenkét versenyzőből álló mezőnyön.

Idővel azonban az oldottabb hangulatnak köszönhetően szebbnél szebb előadásokat hallhatott a zsűri. Az új szöveg megértését és helyes felolvasását nagyon szépen megoldották az egymással vetélkedők. A harmadik fordulóban négy témából választhattak a versenyzők. A műfajnak megfelelő módon kellett előadni a kiválasztott témát. A sok szép előadás után kellemes gondokkal szembesültek zsűritagok.

Az eredményhirdetéskor a zsűri rámutatott a leggyakrabban előforduló hibákra, kiemelte a pozitívumokat – melyekből nem volt hiány - , és nyugtázta, hogy magas színvonalú versenynek voltak részesei.

A továbbjutók a járási fordulóban folytatják a szereplésüket, amihez minden tanár és diák sok sikert kíván.

Versenyzőink névsora:
Andrikovics Bianka, Zeleniczki Mónika, Šesták Margaréta, Varga Hedvig, Pavlik Bianka, Szerencsés Orsolya, Fekete Vanessa, Mórocz Marcela, Szabó Tímea, Várady Tamara, Agh Enikő, Németh Anna

A Vidékfejlesztési Szakközépiskolából továbbjutott:
Mórocz Marcela, Szabó Tímea

A Sportgimnáziumból továbbjutott:
Pavlik Bianka, Szerencsés Orsolya

0