Back to top

Ilyen remekművek születtek az adventi koszorúkészítő versenyen

Koszorúkészítő versennyel vette kezdetét az adventi időszak a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Középfokú Sportiskolában.

A hatodik alkalommal megrendezett megmérettetés nem veszt népszerűségéből, hiszen idén 90 diák nevezett be, és 45 kreatív koszorúból kellett kiválasztani a három legszebbet.

Ebben az évben a szervezők három kategóriát hirdettek meg. Klasszikus és extravagáns, valamint csak természetes anyagokból készülő koszorúval lehetett nevezni. Az ünnepi verses-zenés megnyitó után két órájuk volt a diákoknak, hogy megalkossák az advent egyik jelképét.

Szemet gyönyörködtető alkotások sora készült el a megadott idő alatt. A klasszikus koszorúk főleg piros és fehér színben, valamint aranyban pompáztak, az extravagánsok között előfordult rózsaszín és fehér alap is, a természetes anyagokban bővelkedők készítéséhez pedig tobozt, faalapot, különböző bogyókat és terméseket használtak. 

A tanárokból és diákokból álló zsűrinek olyannyira nehéz dolga volt, hogy több kategóriában még különdíjat is kiosztottak.

0